Gesztus értékű kezdeményezést tett a gépkocsival érkező ukrajnai menekültek felé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A unit-linked biztosításokhoz kapcsolódóan a szankciók által érintett befektetési eszközöket pedig a Biztosítási törvényben meghatározott szabályok szerint függesztik vagy függesztették fel a biztosítók, ahol ez szükséges.
Fennáll a kockázata, hogy a Citigroup durván 4 milliárd dollárt veszít Oroszországban az ottani kitettsége miatt – közölte a társaság, amelynek az ország retail banki piacáról való kivonulási tervét alaposan megbonyolítja a háború.
Újabb kemény lépésre szánta rá magát az orosz jegybank annak érdekében, hogy megpróbálja megakadályozni az embereket abban, hogy átváltsák rubelüket más ország fizetőeszközére.
Szükségállapotot hirdetett Csehországban a kormány, hogy felgyorsítsa és egyszerűbbé tegye az ukrán menekültek befogadását - közölték a szerdai kormányülés utáni sajtótájékoztatón Prágában.
Az ENSZ Közgyűlése szerdán elsöprő többséggel megszavazta Oroszország elmarasztalását az Ukrajna ellen indított invázió miatt, és követelte, hogy Moszkva hagyjon fel a harcokkal és vonja vissza katonai erőit, ami Oroszország diplomáciai elszigetelését célozza a világszervezetben – írja a Reuters.
Az orosz hadsereg nagy mennyiségű haditechnikai eszközt, köztük drága fegyverrendszereket hagy hátra Ukrajnában. Egy T-80BVM típusú tankkal készítettek "vidám" szelfivideót az ukrán erők egy állítólag az oroszok által hátrahagyott, látszólag működőképes járművel.
Az orosz-ukrán háború egyik legfontosabb aspektusa, az az a humanitárius krízis, amit a harcok magukkal hoznak - nem csak a háború áldozatául eső civil áldozatok tekintetében, de az országból menekülő tömegek szempontjából is. Egy hét sem telt még el a háború kitörése óta, de már így is több százezer menekült hagyta el Ukrajnát a szomszédos országokba - és Magyarországra érkezett eddig a második legtöbb menekült. A kormány civil felajánlások és az önkormányzatok segítségével rövid távon ugyan el tudja szállásolni a menekülteket, de vajon fel vannak-e készülve több tízezer menekült hosszabb maradására is?
Orosz csapatok ugyan behatoltak Herszon városába, általánosságban viszont elmondható, hogy az orosz haderő előrenyomulása a logisztikai nehézségek és az ukrán ellenállás miatt alig haladt előre az elmúlt 24 órában - közölte a brit katonai hírszerzés friss jelentésében a The Guardian beszámolója szerint.
A nyugati bankok közül az osztrák Raiffeisen Bank Internationalnek a legnagyobb a vesztenivalója az orosz, ukrán és fehérorosz részvétellel zajló háborún és a szankciókon. Erre a három országra koncentrálódik hitelállományának 14 és tavalyi nyereségének 40 százaléka, ami a legnagyobb arányú kitettséget jelenti a háborúban érintett országok felé. Nem véletlenül esett a társaság tőzsdei értéke a felére három hét alatt, és egyelőre csak a leginkább kockázatkeresőknek érdemes elgondolkodniuk a vételen annak ellenére, hogy az elemzőkhöz képest a menedzsment rendkívül derűlátó.
Egyre hevesebb harcok folynak Ukrajnában, az orosz csapatok minden oldalról támadnak, de az ukrán védők ellenállása is folytatódik. Oroszország láthatóan egyre keményebb eszközökhöz nyúl: hétfőn már tüzérségi támadást indítottak Harkov lakónegyedei ellen, amely számos civil életet követelt. A főváros bevételére pedig jelentős erőt indítottak útnak, hatalmas orosz páncélos konvoj ért Kijev közelébe. Míg Vlagyimir Putyin a harctéren fokozza a nyomást, a világ országai korábban soha nem látott szankciókról döntöttek és döntenek folyamatosan, amellyel az orosz gazdaságot döntenék romba. Ilyen körülmények között került sor az első hivatalos tárgyalásokra az orosz-ukrán delegáció között, amely az előzetes várakozásoknak megfelelően áttörés nélkül ért véget, de nyitva hagyta az ajtót az újabb körös egyeztetések előtt. Az oroszok időközben figyelmeztették Kijev lakosságát, hogy vonuljon fedezékbe, ugyanis ma célzott támadásokat fognak indítani a fővárossal szemben. Miközben északon akadozik az orosz támadás, úgy tűnik, délen továbbra is erős az inváziós sereg, gyakorlatilag a teljes Azovi-tenger melletti partszakaszt elfoglalta az orosz haderő.
Az Európai Unió nagykövetei megállapodtak abban, hogy hét orosz bankot kizárnak a SWIFT nemzetközi fizetési rendszerből. A legnagyobb orosz hitelintézet, a Sberbank és a Gazprom pénzintézete, a Gazprombank nem szerepel a listán.
Fehéroroszország egyetlen katonai egysége sem hagyta el a támaszpontját, de veszély esetén az országot két-három nap alatt mozgósítani lehet - jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető kedden a BelTA állami hírügynökség jelentése szerint.
Az Európai Parlament (EP) képviselői kedden Brüsszelben tartott rendkívüli plenáris ülésükön állásfoglalást fogadtak el, amelyben Ukrajna megtámadása miatt szigorúbb európai uniós szankciókat sürgetnek Oroszországgal szemben, és Ukrajna EU-tagjelölti státuszának megadásáról is haladéktalanul tárgyalnának.
Már több mint 660 ezer ember menekült el Ukrajnából valamelyik szomszédos országba az Oroszország által indított háború elől az utóbbi hat napban - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Jennifer Granholm amerikai energiaügyi miniszter kedden megerősítette, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tagországai megállapodtak abban, hogy 60 millió hordó olajat szabadítanak fel a stratégiai készletekből annak érdekében, hogy segítsenek stabilizálni a globális energiapiacokat.